... blogolok. éppen kiadtam egy párüveg sört, csináltam egy kávét, meg valamit még, amire már nem emlékszem. összeírtam, hogy milyen kaját vigyünk magunkkal, aztán lassan már 9 óra. még egyet dolgozom, és zárok. hu... holnap utazunk.  igaz, tartok a buszozástól, de biztosan jó lesz gyönyörködni a tájban. ausztria, olaszország, franciaák, és spanyolhon. lesz 10 olyan napunk, ami csak a pihenésről szól. én mégcsak pihentem, de zolim sokat dolgozik, ráfér bőségesen, hogy kikapcsolódjon.
ma kellett volna felhívnom a dokimat, hogy mi lett az utolsó laborom eredménye, de elfelejtettem, és elaludtam. a hcg miatt voltam megint laborban, de már csak 11 volt az értékem, az meg semmi szinte. most majd jól lebasz, hogy nem hívtam fel. mindegy.
az iskola vége óta most érzem először, hogy vagy agyam. nagyon kimerültem. kell ez a pár nap szünet, mindentől távol. biztosan beleszerelmesedem barcelonába, és rabja leszek a földközi-tengernek.várom is, de kicsit félek is, nehogy történjen valami olyan, amit ott nehezen oldunk meg. baleset, vagy betegség. ha lesz rá lehetőségem, írok majd onnan kicsit, persze itthon sem törtem magamat mostanában. vettünk egy fényképezőgépet, hogy jó sokat tudjak fényképezőgépezni. remélem, jó kis fotók születnek majd és sokat tudok feltenni a fb-ra. puszik nektek, mindenki érezze nagyon jól magát  a nyáron!

...leginkább ott, hogy már csak holnap egy bizonyítvány osztás, aztán végre nyári szünet! az iskolánkat átalakítják, lehet, hogy még szeptemberben sem lesz készen egészen. az új kolléganőmmel -aki régi, csak az idén voltunk először párban- leszek jövőre is. kapunk egy kicsike osztályt. attól kicsi, mert a gyerekek 2-3-4. csoportosok lesznek, meg attól is kicsi, hogy a terem is kicsike lesz. kapunk 15 fejlesztő órát velük, a többiben még nemtom mi leszen. mindegy, hogy nagyon fárasztó volt az idén, gondolom jövőre sem lesz sokkal egyszerűbb.

aztán a lényeg, aminek már nincsen sajnos aktualitása, ám ez a legfontosabb...

egyik reggel beindultam, és mivel már hetek óta nem mesiztem, gondoltam, gyorsan csinálok egy terhességi tesztet... aztán akárhogyan is néztem, forgattam, mutogattam másoknak, igenis ott volt a két csík! POZITÍÍÍÍÍV! rohantam ultrahangra, ahol a dr megerősítette, hogy igen valószínűleg terhes vagyok. aztán másnap még egy teszt, ami már semmi kétséget nem hagyott. ott volt. hívtam zolit, aki majdnem kiugrott a bőréből örömében...  de nagyon féltünk, nehogy megint méhen kívül legyen, ezért újabb uh... -nem lát semmit, mert még picike. aztán laborok sorozata, meg napionta uh, mert ugye a dr is készült, nehogy műtét legyen belőle.

és akkor egyszer csak elkezdtem vérezni, meg ilyen szarságok. eltartott pár napig, amire a dr. azt mondta, hogy valszeg elmegy ez a gyerek. aki még nem is gyerek igazából... itt már csak az volt a kérdés, hogy mi lesz ezután. aztán hál istennek nem kellett beavatkozni, és simán lezajlott az egész. teljesen jó helyen volt az izéke, és mert max. csak 4 hetes volt, ezért nem látszott az uh-on. hát így nem lesz apuci a zoliból. egyelőre...
spanyolországot eltoltuk 2 héttel, minden eshetőségre készen. közben van valami szar a pajzsmirigyemmel, de  ez most nem izgat annyira, majd nyaralás után megnézetem. már van időpontom nyaki uh-ra.

most pihenünk, és nem akaratoskodunk... majd szeptemberben nekiállunk a családalapításnak.
kitaláltuk!

kislányunk lesz, franciska... :D örüljünk!!! :D

elvittük futni bibust. úgy, ahogyan máskor is szoktuk először csak séta pórázon, aztán amikor már lement róla a hoppáré, akkor elengedjük. nos, ez most is így történt. bevallom, mindig aggódom kicsit, hogy ne legyen baj, el ne menjen hosszú időre, meg ilyesmi. aztán hagyom és amikor megnyugszom és már lassan felenged a kezdeti görcsöm, olyankor zoli kezd -szerintem- feleslegesen aggodalmaskodni a kutyáért. most is így volt, én mondtam már, hogy hagyja, majd jön. ő meg csak szólítgatta. aztán persze jött is a füles. és egyszer csak hirtelen elindult. hol valami nagyobb nyulat kerget, hol fácánokat riaszt fel, meg ilyesmi. még nem volt baleset, és talán nem is lesz. ez a mostani mégis különleges séta volt. elmúlt már 3/4 7, amikor elindultunk, de egy óra rohangálás a réteken, a ligetes erdőszélen azért elég. és jött és rohant, és boldog volt ez a kutyafülű. egyszer csak elindult az erdő felé, és nem hallgatott ránk. aztán már nem is hívogattuk, mert az a tapasztalat, ha nem hallja a hangunkat, kicsit beijed, olyankor visszajön. most nem így lett. vagyis ki tudja, hogyan lehetett volna, mert elkezdett sötétedni és már aggódtunk, hol az eb. zolival csak kiabáltunk, kerestük. elindultunk be az erdőbe, hogy ott keressük tovább. aztán nem jött. és már én nagyon kétségek között voltam, -a hogyan tovább az életet kutyámajom nélkül- de zoli megnyugtatott és rendre intett: ne aggódjak, maradjak itt a szélén, ő bemegy és megkeresi a kóbort. és bement. egyszer csak hallom, hogy a kutyám ordít, mint egy megveszekedett. és ordít még egyet, aztán semmi több. zoli elrohant, én meg vártam. kintről ordítottam utána, hogy merre van. semmi. eltelt így vagy nyomasztó 20 perc. közben felhívtam tomit, hogy van-e valakinek olyan kutyája, aki képes megkeresni ezt az én rendetlenemet. nem tudott segíteni. éppen letettem a telefont, amikor a hátam mögött megjelent lógó nyelvvel az én gyönyörűséges kölköm. úgy ki volt purcanva, hogy ihaj! aztán csak oldalra dőlt és lihegett. telefon zolinak, aki bent van a sűrűjében, hogy most már jöhet. de nem jött... és nem is tudott még. jaj, de kikészültem. olyan vészjósló volt a hangja, olyan zihálós, meg olyan nem is tudom... riadt? talán...
aztán egyszer csak rohant le az erdőből az én csurom vizes pasim... el sem tudtam képzelni, mi történhetett. és meséli:
elindult, hogy megnézze, a kutya mocorog-e ott, egy kissé távolabb tőle. és ahogyan közeledett, már látta, hogy ez valami sokkal nagyobb hangú, testű valami.. és nem gondolkodott tovább a kiféle-miféle kérdéskörben, hanem rögtön felugrott egy faágat elkapva, ami persze eltörött a súlya alatt, de idejében elkapott egy kiálló másikat. és akkor a valami, elrohant alatta. és nagy valószínűséggel nagyobb volt, mint egy beagle. nagyobb, mint egy farkas, de leginkább egy megtermett vaddisznóra hajazott az állat. aztán kicsit várt, és leugrott, majd elindult visszafelé. és ekkor újból csörtetett felé a vad. és megint fára. még hogy nem létezik evolúció! höhö... :D szóval tutira nagy kaland volt, és nekem még most is reszket a kezem lábam, ha belegondolok, hogy mi is történhetett volna. zoli nyugtatgatott, hogy ő már hány ilyenen túl van és hogy milyen jó, hogy nézi bear grylls túlélő túráit! ja...

ezek után már csak a városkörnyéki erdőbe, völgyekbe mentünk sétálni húsvétkor. szigorúan világos nappal. szigorúan pórázon.

...van időm kicsit írni.

nagyon temérdek az a munka, amit elkövettem az elmúlt időszakban. megint túl sokat dolgozom, megint éjszakákat hagytam ki alvás nélkül. talán most már vége. amúgy minden rendben, minden a legnagyobb rendben. zolival nagyon szépen megvagyunk. imádom! annyira szeretem, hogy néha arra gondolok, hogyan szerethettem valaha is mást, mert ez most olyan, mintha sosem lett volna még az egész univerzumban ez az érzés! kiváló! és nagyon aranyos, nagyon ügyes, dolgos és rendkívül megbízható. imádom benne, hogy akart és fel is nőtt a "feladathoz" vagyis hozzám. mert meg akart felelni nekem. olyan édes! én meg olyan nagyképű vagyok, nem? de. vagyis lehet, hogy másként kell fogalmaznom: magasra kellett tennem a mércét, nem engedhettem be csak úgy "valakit" az életembe. már nem tehetem, hogy egyik szívből átutazom a másikba és az én szívem sem lehet többé átjáróház. olyan eltökélten akartam és változtam én is az elmúlt 9-10 hónapban, hogy már eszembe sem jut, milyen jó lenne kicsit elkalandozni másfelé. persze ez így is marad. van olyan, hogy az ember esze egyszer csak megjön, és onnan vége a kalózkodásnak, vége a kicsapongásnak. nálam ez mostanra ért be.

az anyagi helyzetünk talán javulni látszik, már kezdhetek hálószoba bútoron gondolkodni, már reális esélye van annak, hogy gyereket vállaljunk, már talán nem egyik napról a másikra élünk. tényleg, lassan össze kellene már költözni... de talán majd őszre. most először kipróbáljuk, hogyan működik ez 10 napig- elmegyünk nyaralni spanyolországba. június 17-től. szerintem imádni fogom barcelonát! nagyon várom! majd teszek fel képeket! :D megbeszéltük, hogy elmegyünk egy meccsre is, ha lesz éppen- már miért ne lenne? de bikaviadalra nem vagyok hajlandó! ő sem. az anyámék kezdik nagyon szimpatikusnak találni és mivel lehengerlő stílusa és modora van, szerintem nem kell sok és apuval együtt fognak barkácsolni az udvaron. bibi is nagyon szereti. bibike amúgy mindenkit szeret, de máshogyan, mint ahogyan őt. érte rajong! és zoli is nagyon szereti a kis fülesborjamat.

holnap az utolsó nap, a nyusziszünet előtti utolsó. aztán még vagy 35. és megint eltelt egy tanév. fura, hogy a fáradtságom ellenére mégsem éreztem olyan nagyon keménynek, pedig cefetül az volt. holnap elmegyünk a mifalunkba túrázni. aztán egyet szünetelünk, utána májusban mindenki jobbra-balra kirándulgat, mi is megyünk tantestületileg ausztriába. június elején elmegyünk az osztállyal paczára, és husssss... ennyi volt a 2010/11-es tanév. amíg ezek a drága kollégáim zárják az évet 17-én, én már spanyolország felé utazom, és eszembe sem fog jutni legalább 10 napig, hogy mennyire semmi is az itthoni környezet. persze a borjam hiányozni fog és én is neki, de hát ez van. vettem már magamnak kafa bikinit, meg kafa nyári ruhákat. meg zolikának kell még venni fürdőnacit, mert a kettő nem elég. és nagyon sokat fogok hálálkodni odakünn az égieknek, hogy ez nekem megadatott, egy ilyen pasi oldalán!

ezzel vége a mai ömlengésnek.  adios! :D